Helyzetjelentés Kishercegünkről

Most, hogy viszonylag elvan Matyibaba itt mellettem, és időm is van gondoltam írok egyet.
Matyi baba szeptember 29-én túl esett 4 hónapos oltásain. Nagyon ügyes volt, persze sírt, amikor megkapta, de utána hamar megnyugodott. Délután jöttek anyósomék meglátogatni minket, vagyis inkább Matyi, mert születése óta igencsak hátrasorolódtunk:) de ez így van rendjén. Szóval itt voltak, már akkor gyanús volt, hogy túl nyugodt a Kisfiam. Megmértem a lázát, de akkor még nem volt. Aztán fürdés előtt már nagyon forró volt, 38,5 volt levonással a láza, nagyon rossz volt látni, ahogy tüzel a kis teste. Fürdés után kapott egy fél kúpot, de mire ráadtam a bodyját már be is kakilt. Szuper.... gondoltam, felhívtuk anyósomat, mert ő körzeti asszisztens, hogy mennyi idő alatt szívódik fel a kúp. Mondta, hogy várjunk vele egy fél órát, aztán mérjük újra. Szopizott, már el is aludt, mert fáradt volt. Erre szegényt még fáradtan is piszkáltuk. Nem ment lejjebb a láza, ezért kapott még egy kúpot, aztán elaludt. Annyira aggódtam érte, de szerencsére másnapra már semmi baja sem volt. Ez volt az első "komolyabb" aggódni valóm miatta.
Most mi vagyunk betegek apával, torokfájás, kis takony. Remélem nem kapja el. Kicsit köhécsel, de kap C vitamint, és vigyázok rá. Remélem elég lesz.

Mit szeret, és mit nem a mi kis csibészünk:
Szeretem dolgok:
- meztelenkedni
- lábaimat tornáztatni
- ha mosolyognak rám
- sikítani, gagyogni
- anyára szerelemesen nézni szopi közben (bár, ezt anya imádja inkább)
- tornáztatómat püfölni
- levegőn sétálni
- mindent megrágni, és összenyálazni
- tv-t nézni, bár ezt inkább csak szeretnék
- apát, anyát, nagyszülőket
- anyával reggel összebújva aludni
- ja, és persze szopizni!!!!
- ha énekelnek nekem, és mondókáznak

Nem szeretem dologok:

- öltözködni, főleg azokat a ruhákat, amiket a fejemen keresztül kell húzni
- egyedül lenni, egyedül játszani
- ha a fogam fáj, mert nemsokára kinn lesznek az alsó fogaim, bal1nek már kinn is van a csücske
- ha fáj a pocakom
- ha nem látom anyát, amikor ismeretlenek között vagyok

Egyenlőre ennyi jut eszembe. Most megyek, mert már tényleg unatkozik....
Ja, és október 31-én lesz Matyika keresztelője...

Majdnem 4 hónapos

Hát sajnos nem sikerült eddig olyan gyakran írnom, mint amennyit szeretnék, de ez az én lustaságom :(
Szóval Matykó vasárnap már 4 hónapos lesz. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen gyorsan megy az idő. Sokan kérdezik, hogy nem hiányzik-e a munka, vagy nem unatkozom-e itthon, erre mindig csak nemmel tudok válaszolni. Szerettem a munkám, de most annyira jó, annyira teljes minden. Andrissal is minden szép és jó, talán még sosem voltunk ennyire türelmesek egymáshoz. - De nem úszunk ám rózsaszín felhők között, veszekszünk, én néha ok nélkül is. Mert rajta vezetem le a feszültségem, és belekötök ilyenkory még a szegbe is. Bocsi Drágám, tudod, hogy szeretlek :)
Matyi pedig egy csoda. Egy igazi kis vigyorgombóc. Annyira jó, ha reggel odakóválygok az ágyához, és ő mosollyal köszönt, rögtön el is felejtem, hogy még csak 6 óra van. Imádom, hogy összebújunk szopizni, és utána még alszunk együtt egy kicsit. - mert ha olyankor visszarakom az ágyába, akkor azt hiszi, hogy már indul a nap.....
Hihetetlenül mozgékony Kisember, már többször átfordult hasról hátra, egyszer hátról hasra is, de akkor sajnos lemaradtunk, pedig mindketten a szobában voltunk.
Most az oldalra fordulás a sláger, már nem sok kell neki, hogy átvigye a lendület.
Annyira büszke vagyok rá, olyan jó látni, hogy napról napra ügyesebb. Felfedezte a lábait is, elég pelenkázni, mert vagy a lábaival játszik (ez még a jobbik eset), vagy a fenekét emelgeti, meg dobálja jobbra, balra:)
Most már gőzerővel nőnek a fogai is, egyfolytában csigázik, mindent megrág, és nagyon fehéredik az ínye. Remélem nem viseli meg nagyon.
Hogy ne legyen minden fenékig tejfel, a hasfájás még mindig nem oldódott meg teljesen. Elég sokat szenved szegény, kap most kétfajta homeopátiás bogyót, mintha jobb lenne, de még nem az igazi. Valamint nem szeret egyedül lenni. Elég nehéz mellette bármit is csinálni, mert ha nem vagyok képben, akkor sír, kiabál, reklamál. Sajnos elég gyenge vagyok, és nem nagyon bírom sokáig sírni hagyni, pedig látom rajta, hogy csak nyavalygás.
Nagyon szereti, ha fölé rakom a tornáztatóját. Egy két szóból lebirkózza.:)
Most mennem kell, mert reklamál itt mellettem. Mondtam én, hogy nem szereti, ha mással foglalkozom. Próbálok, azért gyakrabban írni.... (Dóri szedd össze magad)
Végül egy kép még a mi kis Mosolygombócunkról:

Rokonlátogatóban

Hétvégén Kadarkúton jártunk. Meglátogattuk Apa rokonait. Az ilyen utazgatások elég gyakoriak - lesznek - nálunk, mert az én, és apa szülei sem Kaposváron laknak. Indulás előtt, és utazás alatt folyton frászban vagyok, hogy bírni fogja-e Kicsi, mindent beraktam-e, lesz-e valami probléma.
Általában nincs, de mégis lelkiismeret-furdalásom van, hiszen még olyan pici, és mi meg visszük erre arra. Inkább folytatom a beszámolót, és próbálom az aggodalmaimon uralkodni.
Szóval olyan fél 10 körül indultunk, hogy 10-re odaérjünk szopizásra. Nagyon jól viselte az utat, végig szundizott.
10-re odaértünk, N. mama és L. papa nagyon-nagyon örült nekünk, de leginkább Matyibabának. Megdajkálták, cserébe kaptak mosolyokat, gügyögött egy sort, aztán elvonultunk szopizni.
Délre N.mama isteni ebédet készített. Volt finom húsleves, sajtos husi, rakott cukkini, almás pite, főtt kukorica.
Minden nagyon finom volt, jól bekajáltunk :) Eközben Matyikát elaltatta Mami.
Következő etetés után megérkezett Apa bátyja a családjával. Két kisfiuk van, Petike (6 éves) és Bence (4 éves). Ők is nagyon szeretik Babócánkat, sokat vannak körülötte, mindenre kíváncsiak, de azért picit féltékenyek is, néha egy kis rosszalkodással próbálják magukra felhívni a figyelmet, de nagyon szeretjük őket is.
Átmentünk a szomszédba is megmutatni Picurkánkat, meglátogattuk apa nagybátyját, dédimamát is. Szóval volt öröm mindenhol, ahova beállítottunk.
Annyira jó, hogy ennyien szeretik.
De 6 óra körül, amikor hazaértünk örültünk, hogy itthon vagyunk. Elfáradtunk mindhárman, és jó ilyenkor hazaérve csak összebújni.
Sok élmény hatására Matykó ismét átaludta az éjszakát. Nagyon nagy szerencsénk van, hogy ennyire jó kisbaba. (kop-kop-kop.... nem szeretnék semmit elkiabálni)

Első két hónap

Eddig nem sikerül túl rendszeresen jelentkeznem, de most megpróbálom összefoglalni Matyi baba első két hónapját.
2010.05.31-én hazajöttünk a kórházból, eléggé gyenge voltam, de nagyon boldog. Úgy gondoltuk apával, hogy megoldjuk mi ketten, vagyis hárman, szüleink nélkül. Ők csak látogatóba jöttek.
Szerencsére ment minden, mint a karikacsapás, néha csálén, de ment.
Apa nagyon sokat segített, nekem az elején szinte semmit nem kellett csinálnom, csak a babával foglalkozni, éjjel pedig csak megszoptatni a babót, és apa fektette is vissza.
Aztán véget értek a "mézeshetek", Apa visszament dolgozni, mi pedig ketten maradtunk Matyikámmal. Szépen lassan alakultak a dolgok, egyre több mindent meg tudtam csinálni mellette.
Egy problémánk volt, a szoptatás. Volt-van elég tejem, de megkínlódtam elég rendesen az elején. Ha jól belegondolok, talán többet szenvedtem vele, mint a szüléssel, mert kisebesedett a mellem, nem tudtam rendesen mellre tenni, és nagyon fájt. Őszintén szólva sokszor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, de Apa mindenben mellettem állt, és tartotta bennem a lelket. Sokat fejlődött az akarterőm, kitartásom, és a tűrőképességem ezáltam. Szerencsére ez is megoldódott. Szeretek szoptatni, remélem, minél tovább sikerül is, mert ez összekapcsol minket még mindig fizikálisan is, nem csak lelkileg.
Igaz, hogy ki kell várni a 6 hét gyermekágyi időszak végét, mert utána minden sokkal-sokkal könnyebb lett.
Két hónap alatt egy picike kis Csomagból, lett egy 5 kg-s Mosolygombócunk.

Szeretem, ahogy már megismer, követ a szemével, mosoly rám, sikoltozik, küzd hason fekve, és már most eljut "arcon csúszva" A pontból B-be. Ahogy apukájával gagyognak, ahogy nála egyből megnyugszik, mikor nálam nem.
Köszönöm Istennek, hogy van nekünk.

Születés csodája....

Ezt a bejegyzés Neked írom Kisfiam, szeretném majd a babanaplódba is beragasztani.
2010. május 23-ra voltam kiírva, de nem akartál még megszületni, pedig mi már nagyon türelmetlenül vártunk Téged. Nemcsak 23-án, de már a 38. héttől kezdve folyamatosan hívogattak, írogattak nekünk, hogy megszülettél-e. Bevallom a vége felé már igencsak idegesített ez, mert mindenkivel közöltük, hogy szólunk, ha megérkeztél.
Mivel a kiírt időpontig semmi jele nem volt, hogy jössz Bencze doktor kijelölte május 26-t, hogyha magától nem indul be a szülés, akkor megindítják. Ezt már én sem bántam, mert már elég nehéz volt hatalmas pocakkal bármit csinálni.
Május 25-én kedden be kellett feküdnöm a kórházba - nem tudom minek, mert aznap nem csináltak semmit velem. Kedd éjszaka szinte semmit nem aludtam, nagyon rossz éjszakám volt.
Ezért nem is bántam a hajnal 5 órás kelést. Azért keltünk ilyen korán, mert a szobából aznap hárman szültünk, és két lányt reggel hatra vittek a szülőszobára, én pedig hétre mentem.
Szülésznő (Anita) nagyon kedves volt, elvégezte az előkészületeket, és felrakott nstre, bekötötte az infúziót, és az oxitocint, amivel megindították a szülést, és utána már bejöhetett apa is.
Jókat nevettünk akkor még, mert még nem fájt túlságosan. Azt mondták, hogy 11-12 óra körül visznek a műtőbe.
10 körül megjött az orvosom is, megkatétereztek, és burkot repesztett, elfolyt a magzatvíz, és onnantól kezdve elvesztettem az időérzékemet, jöttek rendszeresen a fájások, és nagyon fájtak, próbáltam apa kezét szorongatni, de az úgy nem volt jó, ezért az ágyvasba kapaszkodva próbáltam túlélni, apád szerint még nagyon gyenge fájásokat.
Aztán magamhoz sem tértem, már jött is a műtősfiú értem. Kissé megrémültem, de nem volt idő ijedezni, mert már fel is kapta "pehelysúlyú" testemet - szegény, remélem nem lett sérve - vitt a műtőbe. Anyuék, és anyósék már a szülőszoba előtt voltak, de nem sok mindent fogtam fel akkor. Apa felkísért minket, adott egy búcsúpuszit, és már a műtőben is voltunk. Ahol volt egy csomó doki, és asszisztens.
Az altatós orvos, és asszisztens kifejezetten kedves volt, szóval tartottak. Beadták az epidurális érzéstelenítést a gerincem mellé.
Ettől nem éreztem kb. a gyomorszájamtól lefelé a testem. Eltakartak előlem mindent, és amikor éppen kérdezni akartam, hogy mikor kezdik, közölték, hogy mindjárt kinn is baba.
Kérdezte az aneszt.asszisztens, hogy kisfiú, vagy kislány lesz-e? Erre az orvosok már mondták is, hogy biztos kisfiú, mert ugye lábadnál fogva szedtek ki.
Aztán megtörtént a csoda 11:15 kor felsírtál, nekem is potyogtak a könnyeim.
Egyfolytában mondogatták, hogy csodaszép vagy, kibontották a bal karomat, miután elláttak odahoztak nekem megmutatni, amint meghallottad a hangom abbahagytad a sírást, megsimogattalak, jól megnéztelek, és már vittek is a csecsemősökhöz.
Innentől kezdve hol vigyorogtam, hol pityeregtem, de iszonyú boldog voltam. Háromnegyed 12kor engem is kitoltak a műtőből, rámosolyogtam a családra, aztán bevittek az őrzőbe, ahova apa elkísért, elrendezte a dolgaimat, megmutatta a fényképedet, és elment, mert nekem pihennem kellett.
Aztán a 6 órai szopizásra már hoztak is hozzám.

Ez volta második találkozásunk.
2010.05.26-án délelőtt megváltozott az életem, szerelmes lettem egy Kisemberbe, akiért mostantól kezdve örökké felelősek vagyunk.
Remélem, hogy mindig mindent meg tudunk Neked adni Matyikám....

Az első....

Sokszor megfordult a fejemben a blogolás, egyszer már neki is álltam, de aztán abbamaradt, most viszont talán lesz kitartásom, mert megszületett a motivációm:)
2010.05.26-án 11:15-kor megszületett kisfiam, Mátyás.
Neki, és a távol lévő családomnak - majd, ha tényleg beindul - szeretném írni ezt a naplót mindennapjainkról.
Kicsit az előzményekről..
Két és fél év után úgy döntöttünk az akkor még csak párommal, hogy szeretnénk egy kisbabát. Fél év próbálkozás után, 2009. szeptember 15-én pozitív lett a tesztem, és szeptember 22-én a szülinapomon az orvos, illetve az ultrahang is megerősítette, hogy beköltözött Kisgombóc a pocakomba. Mondanom se kell, hogy életem legszebb szülinapi ajándéka volt az első UH kép.
Aztán viszonylag zavartalanul eltelt a kilenc/tíz hónap szokásos nyavalyákkal tarkítva, nem nevezném álomterhességnek, de annyira szörnyűnek sem.
Már a 30. héten felkészített az orvosom, hogy valószínűleg császármetszés lesz, mert farkfekvéses a baba, de még befordulhat. Hát a mi fiúnk nem akart, hiába beszléltünk neki folyamatosan.
Február 20-án pedig összeházasodtuk Szerelmemmel egy csodaszép napot.
Aztán a 38. héttől már mindennel elkészültünk, és vártuk a Fiatalembert. Én naív biztos voltam benne, hogy előbb megérkezik mint a kiírt időpont, hát nem jött be:)
Május 23-ra voltam kiírva, az nst csekély méhtevékenységet mutatott, emiatt május 26-án megindították a szülést.
És megszületett gyönyörű Matykókánk 3190 grammal, és 55 cm-rel.

A szülésről, és itthoni napokról legközelebb, mert ébredezik:)