2010. május 23-ra voltam kiírva, de nem akartál még megszületni, pedig mi már nagyon türelmetlenül vártunk Téged. Nemcsak 23-án, de már a 38. héttől kezdve folyamatosan hívogattak, írogattak nekünk, hogy megszülettél-e. Bevallom a vége felé már igencsak idegesített ez, mert mindenkivel közöltük, hogy szólunk, ha megérkeztél.
Mivel a kiírt időpontig semmi jele nem volt, hogy jössz Bencze doktor kijelölte május 26-t, hogyha magától nem indul be a szülés, akkor megindítják. Ezt már én sem bántam, mert már elég nehéz volt hatalmas pocakkal bármit csinálni.
Május 25-én kedden be kellett feküdnöm a kórházba - nem tudom minek, mert aznap nem csináltak semmit velem. Kedd éjszaka szinte semmit nem aludtam, nagyon rossz éjszakám volt.
Ezért nem is bántam a hajnal 5 órás kelést. Azért keltünk ilyen korán, mert a szobából aznap hárman szültünk, és két lányt reggel hatra vittek a szülőszobára, én pedig hétre mentem.
Szülésznő (Anita) nagyon kedves volt, elvégezte az előkészületeket, és felrakott nstre, bekötötte az infúziót, és az oxitocint, amivel megindították a szülést, és utána már bejöhetett apa is.
Jókat nevettünk akkor még, mert még nem fájt túlságosan. Azt mondták, hogy 11-12 óra körül visznek a műtőbe.
10 körül megjött az orvosom is, megkatétereztek, és burkot repesztett, elfolyt a magzatvíz, és onnantól kezdve elvesztettem az időérzékemet, jöttek rendszeresen a fájások, és nagyon fájtak, próbáltam apa kezét szorongatni, de az úgy nem volt jó, ezért az ágyvasba kapaszkodva próbáltam túlélni, apád szerint még nagyon gyenge fájásokat.
Aztán magamhoz sem tértem, már jött is a műtősfiú értem. Kissé megrémültem, de nem volt idő ijedezni, mert már fel is kapta "pehelysúlyú" testemet - szegény, remélem nem lett sérve - vitt a műtőbe. Anyuék, és anyósék már a szülőszoba előtt voltak, de nem sok mindent fogtam fel akkor. Apa felkísért minket, adott egy búcsúpuszit, és már a műtőben is voltunk. Ahol volt egy csomó doki, és asszisztens.
Az altatós orvos, és asszisztens kifejezetten kedves volt, szóval tartottak. Beadták az epidurális érzéstelenítést a gerincem mellé.
Ettől nem éreztem kb. a gyomorszájamtól lefelé a testem. Eltakartak előlem mindent, és amikor éppen kérdezni akartam, hogy mikor kezdik, közölték, hogy mindjárt kinn is baba.
Kérdezte az aneszt.asszisztens, hogy kisfiú, vagy kislány lesz-e? Erre az orvosok már mondták is, hogy biztos kisfiú, mert ugye lábadnál fogva szedtek ki.
Aztán megtörtént a csoda 11:15 kor felsírtál, nekem is potyogtak a könnyeim.
Egyfolytában mondogatták, hogy csodaszép vagy, kibontották a bal karomat, miután elláttak odahoztak nekem megmutatni, amint meghallottad a hangom abbahagytad a sírást, megsimogattalak, jól megnéztelek, és már vittek is a csecsemősökhöz.
Innentől kezdve hol vigyorogtam, hol pityeregtem, de iszonyú boldog voltam. Háromnegyed 12kor engem is kitoltak a műtőből, rámosolyogtam a családra, aztán bevittek az őrzőbe, ahova apa elkísért, elrendezte a dolgaimat, megmutatta a fényképedet, és elment, mert nekem pihennem kellett.
Aztán a 6 órai szopizásra már hoztak is hozzám.
Ez volta második találkozásunk.
2010.05.26-án délelőtt megváltozott az életem, szerelmes lettem egy Kisemberbe, akiért mostantól kezdve örökké felelősek vagyunk.
Remélem, hogy mindig mindent meg tudunk Neked adni Matyikám....
